Bemutatkozunk:

   A Jégmadár Sportegyesületet 2004 májusában alapítottuk Mosonmagyaróváron elsősorban azzal a céllal, hogy a város és vonzáskörzetében élő vízisportok főként a kajak-kenu iránt érdeklődőket összehozza. Az alapításkor a következő célok megvalósítását tűztük ki:

   Az egyesület alapítói mindannyian az aktív vízitúrázók közé tartoznak, ezért kezdetben elsősorban ezeknek a közös túráknak, összejöveteleknek szerettünk volna szervezett keretet teremteni, és az evezést minél több fiatallal megismertetni. Ennek megfelelően alapításkor létrehoztuk az egyesület vízitúra szakosztályát. Bár kezdetben elsősorban a vízisportokra gondoltunk, hamar kiderült, hogy más sportágak rajongói is szívesen szerepelnének az egyesület neve alatt. Jelenleg az evezős- és a röplabdaszakosztály megalakítása is folyamatban van.

   Az első év a megalakulással és a társaság összegyűjtésével telt el. Időközben bejártuk a környékbeli vízitúra-útvonalakat: a Szigetközt és a Csallóközt, túráztunk a Lajtán, a Kálnoki-Dunán, a Zátonyi-Dunán, legutóbb pedig a Kraszna és a Tisza magyarországi szakaszán eveztünk végig. Igyekeztünk a városban és vonzáskörzetében felhívni magunkra a figyelmet, és felvenni más, a városban működő, hasonló tevékenységet folytató szervezetekkel a kapcsolatot. Részt vettünk a szeptemberi folyótisztítási napon, melyet minden résztvevő - mind egyesületi tagjaink, mind a szervezők - nagyon sikeresnek tart.

   Az igazi indulást a jövő évre tervezzük, mikorra egyik tagunk megszerzi a kajak-kenu oktatáshoz szükséges edzői szakvizsgát, illetve bízunk abban, hogy addigra az evezéshez elengedhetetlen hajóparkunkat is a kívánatos szintre sikerül bővítenünk (ez mostanra többé-kevésbé megtörtént: néhány egyesületi tagunk saját pénzén megvásárolta egy szentendrei megszűnt vízisport egyesület hajóit, ezeket szeretnénk hosszútávon az egyesület saját vagyonából megvásárolni.)

Elérhetőségeink:

Képek az egyesület életéből


Ajánlott vízitúra útvonalaink:



Tudnivalók